Erőt adó, tiszta ásványokból készült ékszerek!

Kérdésed van? Várom hívásod! +36306683582

AKVAMARIN

Akvamarina belső nyugalom, a tiszta kommunikáció és az érzelmi tisztulás köve

Már a neve is azt idézi, ahogyan a tenger lágy hullámai átmossák a lelket: finoman, de határozottan. Színeiben ott a tisztaság, a könnyedség és a megengedés energiája. A régi hagyományok szerint az akvamarin a tengeri utazók védelmezője volt, ma pedig a belső utazásainkhoz ad támogatást: ahhoz, hogy meghalljuk a saját hangunkat, és azt tisztán, szeretetteljesen tudjuk kifejezni.

Az akvamarin ásvány hatása

Úgy tartják, az akvamarin segít lecsillapítani a felesleges feszültséget, és erősíti a belső békét. Támogatja az önkifejezést, segít kimondani, amit érzünk – különösen akkor, ha ezt eddig nehezen tettük. Felszabadíthatja a torokcsakra blokkjait, így segíthet az őszinte, de szeretetteljes kommunikációban.

Lelki szinten lágyító hatású: oldja a haragot, félelmet, szorongást, és segít elfogadóbbá válni – magunkkal és másokkal szemben is.

Az akvamarin gyógyhatása

A hagyomány szerint az akvamarin erősítheti az immunrendszert, támogathatja a torok, a pajzsmirigy és a légzőszervek működését, valamint enyhítheti a stresszből fakadó testi tüneteket. A kristálygyógyászatban gyakran alkalmazzák nyugtató, hűsítő energiái miatt.

Akvamarin ékszerek a webáruházban

Webáruházunkban sokféle akvamarin terméket találsz: nemcsak finom, világoskék ékszereket, karkötőket, medálokat vagy fülbevalókat, hanem más különlegességeket is, például marokköveket, kulcstartókat vagy lakásdíszeket. Bármelyik formájában is választod, az akvamarin segíthet, hogy közelebb kerülj önmagad nyugodt, letisztult részéhez.

Ha olyan ásványra vágysz, amely békét hoz a hétköznapok zajába, és segít tisztábban kommunikálni a lelked üzeneteit – az akvamarin ékszer jó választás lehet.

Hogyan tisztítsd és töltsd fel az akvamarint?

Az akvamarin érzékenyebb ásvány, így vízzel történő tisztításkor ügyelj arra, hogy ne áztasd hosszasan. Inkább öblítsd le langyos folyó víz alatt néhány másodpercig, majd töröld szárazra, és pihentesd füstölő vagy hegyikristály társaságában.

Töltéshez inkább a holdfény javasolt, különösen teliholdkor – lágy, intuitív energiáit jól harmonizálja. A napfénytől inkább óvd, mert könnyen kifakulhat!

Mely csillagjegyekhez illik az akvamarin?

Az akvamarin energiája különösen harmonizál a következő csillagjegyekkel:

    • Halak, mert erősíti az intuíciót és segít a túlérzékenység kiegyensúlyozásában.
    • Vízöntők, mert támogatja az egyéni gondolatok kifejezését és az önazonos kommunikációt.
    • Ikrek, mert segít a gondolatok rendszerezésében és őszinte megfogalmazásában.
    • Rákok, mert lágyítja az érzelmi hullámzásokat, és támogatja a biztonságos érzelemkifejezést.

Természetesen, ha az akvamarin valamiért megfog, ha újra és újra visszatérsz hozzá – akkor egészen biztosan dolgod van vele, csillagjegytől függetlenül.

26termék 120
A kék a boldogság színe, úgyhogy ez a karkötőnek minden túlzás nélkül "hangulatjavító" hatása van :). De tényleg, egy igazi energiabomba, hiszen olyan ásványokból fűztem, mint az angyal aura, hegyikristály, akvamarin és shousan kő, és ez a kombináció segít leküzdeni a halogatást, elég bátorságot és önbizalmat ad az előtted álló kisebb-nagyobb akadályokon való túllépéshez, a mindennapi problémák megoldásához. 

Felhasznált ásványok: 

- angyal aura, roppantott hegyikristály, akvamarin: 8 mm

- shoushan tárcsa

Fűzés módja: erős, rugalmas ékszerdamil
Fém részek: nikkelmentes, nem nemesfém alapú ötvözet.

Méretgarancia: ha a lenti segítség ellenére nem volt megfelelő a méret, garanciálisan cseréljük!
14 napos pénzvisszafizetési vagy cseregarancia: ha megkaptad a csomagot, és meggondoltad magad, de a termék csomagolása még sértetlen, visszaküldheted, és visszautaljuk az árát, vagy ha úgy szeretnéd, cseréljük a terméket (a postázás költsége téged terhel).

3 990 Ft
Miközben fűztem ezt a kék ásványokból készült karkötőt, az jutott az eszembe, hogy miért a kékről tartják azt, hogy a boldogság színe, és nem mondjuk a rózsaszínről, hiszen még mondjuk is, hogy ha valaki nagyon boldog, akkor "rózsaszínben látja a világot". Szóval utána olvastam kicsit, és nagyon érdekes dolgokat találtam. Először is, állítólag ez az evolúcióhoz kapcsolódik , mert az ősidőkben az elődeink összekapcsolták a kék színt az alkonyati égbolt színével, ami azt jelentette, hogy vége volt a napnak, és jön a mindig jóleső evés és alvás. Az éjszakát jellemzően valamilyen biztonságos helyen töltötték el, és olyanok társaságában, akikhez tartoztak, ismertek és kötődtek, illetve ilyenkor fogyasztották el a napközben fogott zsákmányt. Szóval csupa jó dolgok kapcsolódtak ehhez a színhez, de nem hívták sehogy, mert képzeljétek, a kék színre kb. 4500 évvel ezelőttig a legtöbb népnek nem volt szava. Nem túl régen pedig brit tudósok (nem nevetni, tényleg!) végeztek egy kutatást önkéntesek bevonásával a színekkel kapcsolatban, és arra jutottak, hogy valóban azok a dolgok jelentik a boldogságot, melyek valamilyen módon a kékhez kapcsolódnak, de mára már más dolgok kapcsolódnak hozzá, mint az őseink idején: most a szabadságot, a függetlenséget és nyugalmat jelentő képeket társítjuk hozzá, legfőképpen például az égen a felhők ️, és a tenger kékje, ami boldogságot okoz sokunknak. A kék ezen kívül a torokcsakra színe, így segít a kommunikációnkban, egyrészt úgy, hogy jobban meg tudjuk magunkat értetni másokkal, de jó hallgatósággá is változtat.
Na és most térjünk rá a karkötőre: szivárványos csillogású angyalaurából, és háromféle kék ásványból készült, melyek a következőek:
- akvamarin: nem csak a színe emlékeztet a vízre, hanem még a nevét is arról kapta, hiszen tengervizet jelent, ahogyan a tenger hullámai ringatóznak, olyan harmóniával mozgatja az akvamarin is körülöttünk a pozitív hullámokat,
- angelit: azt tartják róla, hogy összeköt az angyalokkal 
- szodalit: az egyik legjobb ásvány a pihenésre, a pihentető alvást segíti.

Felhasznált ásványok:
- 8 mm hegyikristály, akvamarin, angelit, szodalit

Fűzés módja: erős, rugalmas ékszerdamil
Fém részek: nikkelmentes, nem nemesfém alapú ötvözet.

Méretgarancia: ha a lenti segítség ellenére nem volt megfelelő a méret, garanciálisan cseréljük!
14 napos pénzvisszafizetési vagy cseregarancia: ha megkaptad a csomagot, és meggondoltad magad, de a termék csomagolása még sértetlen, visszaküldheted, és visszautaljuk az árát, vagy ha úgy szeretnéd, cseréljük a terméket (a postázás költsége téged terhel).

4 490 Ft

Szolid kis fülbevaló, melynek a szívecske függője az érzelmeket, a szeretetet, a szenvedélyt és az életenergiát szimbolizálja. 

A SZÍVVARÁZS fülbevalókat a Tündérkomód webáruházban többféle ásványból készítve is megtalálod, ez a változat akvamarinnal készült, melyet a boldogság és bátorság kövének tartanak.

1 490 Ft

Ennek a prémium minőségű, gyönyörű kék ásványnak nem csak a színe emlékeztet a vízre, hanem még a nevét is arról kapta: az akvamarin tengervizet jelent. Ahogyan a tenger hullámai ringatóznak, olyan harmóniával mozgatja az akvamarin is körülöttünk a pozitív hullámokat, melyek előre, egy jobb helyre visznek minket az élet tengerén, és ahogyan a hullámok a partot mossák, úgy mossa el életünkből a stresszt és a félelmet, teret teremtve ezzel a békének és a nyugalomnak.

4 990 Ft

Az akvamarin karkötő finoman áramoltatja a nyugalom energiáját. Azt tartják, ez az ásvány a testben lévő vízzel rezonál, így segít méregteleníteni és újrastrukturálni – kívül és belül is. Ha békére vágysz, és arra, hogy tisztábban lásd az utad, ez a kék szépség pont neked való. Ebben a karkötőben az akvamarint aurakvarccal kombináltam a még hatékonyabb hatás érdekében.

👉 Tudj meg többet az akvamarin hatásáról »

Felhasznált ásványok:

- akvamarin: 8 mm

- aurakvarc: 8 mm

Fűzés módja: erős, rugalmas ékszerdamil
Fém részek: nikkelmentes, nem nemesfém alapú ötvözet.

Méretgarancia: ha a lenti segítség ellenére nem volt megfelelő a méret, garanciálisan cseréljük!

14 napos pénzvisszafizetési vagy cseregarancia: ha megkaptad a csomagot, és meggondoltad magad, de a termék csomagolása még sértetlen, visszaküldheted, és visszautaljuk az árát, vagy ha úgy szeretnéd, cseréljük a terméket (a postázás költsége téged terhel).

5 490 Ft

Ez a kis üvegfiola apró akvamarin ásványtöredékeket rejt, amelyek a tenger nyugalmát és az érzelmi tisztulás energiáját hordozzák magukban. Ha nem szeretsz ékszert viselni, de mégis szeretnéd érezni és használni az akvamarin erejét, akkor ez a fiola jó választás lesz neked! 

Tedd az íróasztalodra, vagy tartsd egy olyan helyen, ahol gyakran rápillanthatsz – így mindig emlékeztetni fog a benned rejlő nyugalomra. :)

Az akvamarin a hagyomány szerint a torokcsakra ásványa, segíthet tisztábban kommunikálni és elengedni a feszültséget. Energiája lágyan támogatja az érzelmi áramlást, a belső tisztulást és a stresszoldást – tökéletes társ lehet azoknak, akik érzékeny lelkűek, vagy akiknek sok a kimondatlan gondolatuk.

Ez a kis ásvány fiola lehet talizmán, ajándék, vagy egy személyes „emlékeztető” arra, hogy mindig visszatalálhatsz önmagad nyugodt, tiszta középpontjához.

👉 Tudj meg többet az akvamarin hatásairól és tisztításáról itt »

1 290 Ft

Ennek a prémium minőségű, gyönyörű kék ásványnak nem csak a színe emlékeztet a vízre, hanem még a nevét is arról kapta: az akvamarin tengervizet jelent. Ahogyan a tenger hullámai ringatóznak, olyan harmóniával mozgatja az akvamarin is körülöttünk a pozitív hullámokat, melyek előre, egy jobb helyre visznek minket az élet tengerén, és ahogyan a hullámok a partot mossák, úgy mossa el életünkből a stresszt és a félelmet, teret teremtve ezzel a békének és a nyugalomnak.

3 490 Ft
Nincs raktáron

A boldogság kulcsa a Te kezedben van, de a megfelelő ajtóhoz az őrangyalod vezet el...A Te őrangyalod lehet, hogy pont ebben az akvamarin szettben lakik...! Ha nem is hiszel az angyalokban, ez a gyönyörű akvamarin szett akkor is a kedvenced lesz, hiszen a ️ téli ruhatárad kiváló kiegészítőjét találod meg benne!

Nyaklánc ásvány: 10-8-6 mm akvamarin 

Fülbevaló ásvány: 6 mm akvamarin 

Nyaklánc fém részek: nikkelmentes, nem nemesfém alapú ötvözet. A nyaklánc eltérhet a képen láthatótól.

Fülbevaló fém részek: nemesacél. 

14 napos pénzvisszafizetési vagy cseregarancia: ha megkaptad a csomagot, és meggondoltad magad, de a termék csomagolása még sértetlen, visszaküldheted, és visszautaljuk az árát, vagy ha úgy szeretnéd, cseréljük a terméket (a postázás költsége téged terhel).

3 280 Ft

A kommunikáció néha nehéz – főleg, ha fontos dolgokról van szó. Az akvamarint olyan ásványként tartják számon, ami segít abban, hogy szelíden, mégis világosan fejezd ki önmagad.

  Olvasd el, milyen területeken segíthet még az akvamarin »

Felhasznált ásványok:

- akvamarin pebble kb. 8 mm

Fűzés módja: erős, rugalmas ékszerdamil
Fém részek: nikkelmentes, nem nemesfém alapú ötvözet.

Méretgarancia: ha a lenti segítség ellenére nem volt megfelelő a méret, garanciálisan cseréljük!

14 napos pénzvisszafizetési vagy cseregarancia: ha megkaptad a csomagot, és meggondoltad magad, de a termék csomagolása még sértetlen, visszaküldheted, és visszautaljuk az árát, vagy ha úgy szeretnéd, cseréljük a terméket (a postázás költsége téged terhel).

3 490 Ft
Kék korall, akvamarin és színjátszós aurakvarc: a három gyönyörű ásvány az ég és a víz színét, elmosódott határát idézi. Az akvamarin egyébként a bátorság köve. Enyhíti a depressziót, csökkenti a hangulatingadozásokat, csillapítja az agressziót. Nagy hasznát veheted, ha sok stressznek vagy kitéve a munkád során. Még ennél is előnyösebb tulajdonsága, hogy rendszeres viselésével megelőzhető a szívinfarktus. Az akvamarin erősíti az immunrendszert is, így a betegségek megelőzésére, gyors leküzdésére is kiváló. Az akvamarin kövek nem szabályos golyók, hanem amorf kövecskék, melyek még izgalmasabbá és lendületesebbé teszik a karkötő hatását.

Felhasznált ásványok: 

- aurakvarc: 8 mm

- akvamarin: amorf, kb. 8-10 mm

- színezett kék korall: 8 mm

Fűzés módja: erős, rugalmas ékszerdamil
Fém részek: nikkelmentes, nem nemesfém alapú ötvözet.

Méretgarancia: ha a lenti segítség ellenére nem volt megfelelő a méret, garanciálisan cseréljük!
14 napos pénzvisszafizetési vagy cseregarancia: ha megkaptad a csomagot, és meggondoltad magad, de a termék csomagolása még sértetlen, visszaküldheted, és visszautaljuk az árát, vagy ha úgy szeretnéd, cseréljük a terméket (a postázás költsége téged terhel).

4 490 Ft
Nincs raktáron

Ma szembejött velem Estée Lauder egyik mondása: "Sohasem álmodoztam a sikerről. Megdolgoztam érte." Két rövidke mondat, de egy életnyi tanítás van benne. Hiába vannak nagy terveid, és még az is lehet, hogy lehetőségeid is vannak, de csak egy ember segítségével tudod megvalósítani a terveidet és elérni a céljaidat, aki nem más, mint te önmagad ! És milyen sokszor nem megy! Pedig nem kellene hozzá, csak egy picike lépés, az első! És amikor elindulsz az úton, meglepő módon már minden megy magától, de kilépni a komfortzónádból és tenni egy lépést az ismeretlen felé .... ritkábban sikerül, mint szeretnénk.

Ez a gyönyörű karkötő majd arra ösztönöz, hogy az álmaidat valóra váltsd, és hogy elfogadd az előtted álló lehetőségeket, sőt, hogy menj elébe a lehetőségeknek. Négy gyönyörű ásványból fűztem: angyal aura, akvamarin, apatit és rózsakvarc, melyek tökéletesen kiegészítik egymás hatását:

- az angyal aura az angyali sugallatokat közvetíti

- az akvamarin azok felé a dolgok felé terelget, amelyekben a boldogságot adják neked

- az apatit, a "MOST" köve valódi tettekre sarkall

- a rózsakvarc pedig az szeretetet energiáival erősíti az előre haladást.  

Ásvány:  angyal aura, akvamarin, apatit és rózsakvarc (8mm)

Fűzés módja: erős, rugalmas ékszerdamil

Fém részek: nikkelmentes, nem nemesfém alapú ötvözet. 
 
Méretgarancia: ha a lenti segítség ellenére nem volt megfelelő a méret, garanciálisan cseréljük!

14 napos pénzvisszafizetési vagy cseregarancia: ha megkaptad a csomagot, és meggondoltad magad, de a termék csomagolása még sértetlen, visszaküldheted, és visszautaljuk az árát, vagy ha úgy szeretnéd, cseréljük a terméket (a postázás költsége téged terhel).

5 990 Ft

Mágikus Erdőben gyakran esik az eső. Az esőcseppek, mire a földre érnek, kristálygyöngyökké változnak, az erdőben lakó tündérek pedig zsákszámra gyűjtik össze az átváltozott esőcseppeket, és kiegészítve néhány gyöngynyi szivárvánnyal karkötőt fűznek belőlük, mely az eső örömét hirdeti: Örülj, ha esik az eső, mert ha nem örülsz, akkor is esik :)! 

Sok mindennel van ez így az életben: sokszor bosszankodunk olyan dolgokon, amiken nem érdemes, mert vagy tényleg apróságok, vagy nem tudunk rajta változtatni. Az akvamarin az elfogadást erősíti, az achát segít spontánabbá válni, az angyal aura és aurakvarc segítségével pedig az apróbb örömöket is észre veszed, amik mellett egyébként a bosszankodás miatt elmennél.

Felhasznált ásványok:

- angyal aura (szivárványos): 8 mm

- akvamarin (kék): 8 mm

- roppantott aurakvarc (ezüst): 8 mm

- larvikit (szürke): 8 mm

Fűzés módja: erős, rugalmas ékszerdamil
Fém részek: nikkelmentes, nem nemesfém alapú ötvözet.

Méretgarancia: ha a lenti segítség ellenére nem volt megfelelő a méret, garanciálisan cseréljük!
14 napos pénzvisszafizetési vagy cseregarancia: ha megkaptad a csomagot, és meggondoltad magad, de a termék csomagolása még sértetlen, visszaküldheted, és visszautaljuk az árát, vagy ha úgy szeretnéd, cseréljük a terméket (a postázás költsége téged terhel).

4 490 Ft

Vannak napok, amikor kevés az önbizalom... Amikor úgy érzed, fáradt vagy, túl sok a teher, és nehéz kitartani.
Ez a karkötő ezekre a pillanatokra született: hogy emlékeztessen arra az erőre, ami benned van.

– Az apatit új lendületet adhat, és segíthet, hogy elindulj akkor is, ha megtorpantál.
– Az akvamarin bátorságot ébreszt, hogy kimondhasd, amit eddig csak éreztél.
– A hematit stabilitást és védelmet hoz, segít talpon maradni a nehezebb időszakokban is.
– Az angyal aura finom, spirituális védőmezőt von köréd, és nyitottabbá tehet a pozitív sugallatokra.
– A rózsakvarc pedig a szeretet lágy erejével támogat – nemcsak mások felé, hanem önmagad felé is.

Ez az ásványkombináció gyengéd, mégis határozott módon kísér végig a mindennapokon, különösen akkor, amikor szükséged van egy kis megerősítésre, támogatásra vagy biztonságra.

Ásvány:  apatit, angyal aura, hematit, akvamarin és rózsakvarc pebble (8mm)

Fűzés módja: erős, rugalmas ékszerdamil

Fém részek: nikkelmentes, nem nemesfém alapú ötvözet. 
 
Méretgarancia: ha a lenti segítség ellenére nem volt megfelelő a méret, garanciálisan cseréljük!

14 napos pénzvisszafizetési vagy cseregarancia: ha megkaptad a csomagot, és meggondoltad magad, de a termék csomagolása még sértetlen, visszaküldheted, és visszautaljuk az árát, vagy ha úgy szeretnéd, cseréljük a terméket (a postázás költsége téged terhel).

4 990 Ft

Mindnyájan tudjuk, hogy az élet egy olyan játék, melynek során számos olyan döntést kell hoznunk, melyekkel ki kell lépnünk a komfortzónánkból, vagy szembe kell mennünk a napi rutinunkkal. Az amazonit energiája segít eloszlatni a félelmeket és aggodalmakat, ugyanakkor bátorsággal ruház fel, és segít abban, hogy merészen nézz majd szembe még a szokatlan kihívásokkal is.

Felhasznált ásványok:
- fazettált amazonit aura: 7-8 mm

Fűzés módja: erős, rugalmas ékszerdamil

Méretgarancia: ha a lenti segítség ellenére nem volt megfelelő a méret, garanciálisan cseréljük!

3 990 Ft

Beléptünk a Halak csillagjegybe, így az elkövetkezendő négy hétben kicsit össze fognak mosódni az álmok és a valóság, valószínűleg sokszor lesz dejá-vu érzésed, és jobban működnek majd a megérzéseid. Ez a Halaknak egyébként is egy átlagos állapot, hiszen a misztikus világba ők szabad átjárást kaptak, számukra az ezoterikus gondolkodás olyan természetes, mint az alsósoknak az 1x1, de a többi csillagjegy nem mindig hajlandó tudomást venni ezekről a kicsit elvont, misztikus érzésekről. A Halak időszakban általában tele vagyunk kételyekkel és kérdésekkel, de sokkal fogékonyabbak vagyunk az Univerzum üzeneteire, így ezekben a hetekben olvasva a jelekből és hallgatva a megérzésekre hihetetlen új utak nyílhatnak meg bárki előtt az önismeret és a jövőkép vonatkozásában. Ilyenkor állhatnak össze az apró részletek egésszé, ilyenkor lesznek az eddig megoldhatatlannak látszó problémákból hétköznapi feladatok, és ilyenkor lesznek olyan felismerések, amik ismeretében akár évek óta cipelt terhektől tudsz egy csapásra megszabadulni. Ennek a karkötőnek az ásványai abban segíthetnek, hogy biztonságosan olvadj bele ebbe az állapotba, vedd észre az apró jeleket és üzeneteket, és a megérzéseidet helyén tudd kezelni:

  • rózsakvarc: megnyitja az érzékeidet
  • akvamarin: biztonságos utat mutat a
  • fluorit: spirituális védelmező
  • labradorit: híd a valóság és a misztikum között.

Felhasznált ásványok:

- fluorit: 8 mm

- akvamarin: 8 mm

- rózsakvarc: 8 mm

- labradorit: 8 mm

Fűzés módja: erős, rugalmas ékszerdamil
Fém részek: nikkelmentes, nem nemesfém alapú ötvözet.

Méretgarancia: ha a lenti segítség ellenére nem volt megfelelő a méret, garanciálisan cseréljük!
14 napos pénzvisszafizetési vagy cseregarancia: ha megkaptad a csomagot, és meggondoltad magad, de a termék csomagolása még sértetlen, visszaküldheted, és visszautljuk az árát, vagy ha úgy szeretnéd, cseréljük a terméket (a postázás költsége téged terhel).

4 490 Ft

Azt hiszem, hogy mindegyikünk ugyanarra vágyik: biztonságra és boldogságra. A hamza-kéz az egyik legrégebbi és legerősebb védelmező szimbólum, már a szervezett vallások megjelenése előtti időszakban is talizmánként viselték, a gonosz és az ártó energiák ellen, megvéd a rontástól és az átkoktól. Számos kultúrában a védelem mellett a jólétet és a gazdagságot is képviseli, egy olyan mágikus szimbólum, ami begyűjti a jót, elűzi és ártalmatlanítja a rosszat. Úgy tartják róla, hogy a föníciaiktól ered, és egy ősi istennő szimbóluma volt, így erőteljes női energiákat is hordoz, de szinte az összes vallásban megjelenik, ismert Fatima-kézként, Miriam-kézként, Mária kezeként, és Tanit indiai istennő szimbóluma is.

Ebben a karkötőben fehér és kék ásványokkal kombináltam, így az általános védelem mellett a boldogságot és a harmóniát óvja majd az életedben.

Az angyal aura, szelenit, halványkék roppantott hegyikristály és az akvamarin mellé egy igazi különlegesség, egy larimár is került, amely még inkább fokozza az ásványok misztikus erejét.

Felhasznált ásványok mérete: 8 mm

Fűzés módja: erős, rugalmas ékszerdamil
Fém részek: nikkelmentes, nem nemesfém alapú ötvözet.

Méretgarancia: ha a lenti segítség ellenére nem volt megfelelő a méret, garanciálisan cseréljük!

14 napos pénzvisszafizetési vagy cseregarancia: ha megkaptad a csomagot, és meggondoltad magad, de a termék csomagolása még sértetlen, visszaküldheted, és visszautaljuk az árát, vagy ha úgy szeretnéd, cseréljük a terméket (a postázás költsége téged terhel).

8 990 Ft

Zavard össze a világot, mosolyogj hétfőn. Ez a csodaszép és különleges kék ásványokból készült "boldogságfokozó" karkötő majd segít abban, hogy mindig találj rá okot, és nem csak hétfőn! Mindegy, hogy milyen nehezen indult a reggel, mindegy, hogy csúnyán nézett rád a főnök, mert az utolsó pillanatban estél be reggel, vagy hogy már megint tömeg volt a metrón oda-vissza menet, ez a három ásvány, a K2, az akvamarin és a kianit, minimum jókedvre derít, de tovább megyek: boldoggá tesz. Még hétfőn is.

A K2 stabillá teszi az hangulatodat, és kellő humorral tudod kezelni a bosszantó helyzeteket is, a kianit feltölt energiával, lendületet ad a leghúzósabb napokban is, az akvamarin pedig a "boldogság köveként" megsokszorozza az első kettő hatását.

Felhasznált ásványok: 

- K2, kianit, akvamarin: 8 mm

Méretgarancia: ha a lenti segítség ellenére nem volt megfelelő a méret, garanciálisan cseréljük!
14 napos pénzvisszafizetési vagy cseregarancia: ha megkaptad a csomagot, és meggondoltad magad, de a termék csomagolása még sértetlen, visszaküldheted, és visszautljuk az árát, vagy ha úgy szeretnéd, cseréljük a terméket (a postázás költsége téged terhel).

9 990 Ft

Hányszor volt már, hogy TUDTAD, hogy nem jó döntést hozol, TUDTAD, hogy nemet kellene mondanod, vagy TUDTAD, hogy van valami bibi a történetben, és..... mégis belementél... Amikor érzed a veszélyt, vagy előre látod a fordulatot, és feláll a karodon a szőr, szinte végigfut a hideg a hátadon, és libabőrös leszel, de nem akarsz tudomást venni ezekről az apró jelekről, amikkel üzen a hatodik érzéked. Pedig valószínűleg sok kellemetlen helyzettől "megmenekülhettél" volna, ha hallgatsz a belső megérzéseidre, de letudod annyival, hogy "utólag könnyű okosnak lenni". Ennek a karkötőnek az ásványai abban segítenek, hogy:
- ismerd fel a jeleket (K2)
- fogadd el, hogy ezek a hatodik érzéked üzenetei (szuper hetes)
- legyen elég lelki erőd megváltoztatni az eredeti döntésedet (rózsakvarc)
- merd elfogadtatni másokkal a döntésedet (akvamarin).
Köztesekként pedig hegyikristály tárcsákat használtam, melyek még inkább összehangolják a másik 4 ásvány erejét.

Felhasznált ásványok:
- K2: 8 mm
- akvamarin: 8 mm

- szuper hetes: 8 mm

- rózsakvarc: 8 mm

- hegyikristály tárcsa: 8 mm

Fűzés módja: erős, rugalmas ékszerdamil
Fém részek: nikkelmentes, nem nemesfém alapú ötvözet.

Méretgarancia: ha a lenti segítség ellenére nem volt megfelelő a méret, garanciálisan cseréljük!
14 napos pénzvisszafizetési vagy cseregarancia: ha megkaptad a csomagot, és meggondoltad magad, de a termék csomagolása még sértetlen, visszaküldheted, és visszautaljuk az árát, vagy ha úgy szeretnéd, cseréljük a terméket (a postázás költsége téged terhel).

7 990 Ft
Sokszor kerestek meg azzal a kéréssel, hogy olyan karkötőt szeretnétek, ami majdnem mindenre jó, és bár végül szinte mindig le szoktuk szűkíteni a kört egy alapproblémára vagy élethelyzetre, most úgy gondoltam, hogy készítek egy olyan általános hatású karkötőt, ami sok területhez hozzátesz egy kicsit.
- több pénz: citrin
- egy jobb munkahely, jobb életkörülmények: jáde
- nagyobb biztonságérzet: akvamarin
- jobb párkapcsolat: rózsakvarc
- egészségesnek maradni: aurakvarc
- a negatív hatások semlegesítése: labradorit
Hat egészen hétköznapi, ismert ásvány, de együttes hatásuk az egész életedet megváltoztathatja. Természetesen TE is kellesz hozzá, hiszzen neked kell élned azokkal a lehetőségekkel, és megtenni azokat a lépéseket, melyeket az ásványok bevonzanak az életedbe.

Ásványok mérete: 8 mm

Fűzés módja: erős, rugalmas ékszerdamil
Fém részek: nikkelmentes, nem nemesfém alapú ötvözet.

Méretgarancia: ha a lenti segítség ellenére nem volt megfelelő a méret, garanciálisan cseréljük!
14 napos pénzvisszafizetési vagy cseregarancia: ha megkaptad a csomagot, és meggondoltad magad, de a termék csomagolása még sértetlen, visszaküldheted, és visszautaljuk az árát, vagy ha úgy szeretnéd, cseréljük a terméket (a postázás költsége téged terhel).

4 490 Ft
Hányszor érezted már úgy, hogy annyira jó volna valami jel arra, hogy jó irányba haladsz-e, hogy jók-e a terveid, vagy merj-e változtatni? Hányszor kértél már egy jelet "fentről, Istentől, az Univerzumtól, a Felsőbb Tudattól, vagy bárhonnan, amiben hiszel? És hányszor kaptál? Vagyis inkább azt kérdezem, hogy hányszor vetted észre, hogy kaptál? Sokak szerint a kimondott, vagy éppen kimondatlan, "fentre irányuló" kérdéseinkre mindig megérkezik a válasz, csak nagyon sokszor nem vesszük észre. Az Univerzum(mely alatt most az összes "Felső Hatalmat, amiben hiszünk" értem) folyamatosan kommunikál velünk, de nagyon sokszor nem tudjuk értelmezni, vagy egyszerűen észre sem vesszük, hiszen fizikai világban élünk, és tudatunk gyakran fizikai korlátokba ütközik. Ezek a jelek Ráadásul bárhol megjelenhetnek, álmodban , vagy reggelizés közben, vagy amikor épp a főnököddel beszélgetsz, de az sem kizárt, hogy pont a pároddal veszekszel, amikor valami gondolat bekattan, vagy valamin megakad a szemed. Mert sajnos ugye maga a jel sem egységes, kismillió formában megjelenhet, egy biztos, nem úgy, hogy az Univerzum a hátad mögé oson, megkocogtatja a vállad, és a füledbe súgja, hogy "na, most figyelj, ez az, le ne maradj róla".
Viszont......
- az megeshet, hogy gondolsz valakire, akivel már régóta nem beszéltetek, és egyszer csak felhív még aznap délután... bármi fontos lehet, ami abban a beszélgetésben elhangzik, lehet, hogy épp vele küldték meg neked a jelet
- vagy ha valami "véletlen" történik.... (vannak egyáltalán véletlenek?). Nem kellene sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítani nekik, mikor mi magunk is tudjuk, hogy sokszor hihetetlen egybeeséseknek kell megtörténniük, hogy bekövetkezzenek....?
- az ismétődő számok, pl. 11:11 vagy 22:22... kinek ismerős? (erről majd hamarosan írok bővebben!)... bármi ami abban a pillanatban történik, amikor ilyen időpontban pillantasz az órádra (de ez bármelyik olyan időpontra érvényes, amikor "véletlenül" rendszeresen, pont akkor nézed meg az időt)
- amikor megbotlasz, vagy elromlik valami. Sokak szerint ezek mindig jelek arra, hogy akkor változtatnod kell, vagy nem szabad folytatni azt, amit éppen csinálsz, vagy amerre haladsz.
És még tovább sorolhatnám, de egy biztos: mindennek megvan a maga rendje és időzítése, és ha az Univerzumra bízod magad, akkor az biztosan megmutatja valamilyen módon a helyes utat.
És hogy mindig éber legyél és figyelj a jelekre, elkészítettem neked ezt a karkötőt az Univerzum jelképeivel, és olyan ásványokkal, melyek segítenek összpontosítani, melyek a jelenben tartanak, erőt és energiát adnak, és segítenek abban, hogy észrevedd azokat a jeleket, amiket eddig talán nem sikerült. A "Nap, Hold és Csillagok" karkötőt crazy acháttal , akvamarinnal és aqua aurával fűztem, a crazy achát adja az erőt, az elhivatottságot és az energiát, az akvamarin a bátorságot, az aqua aura pedig a fókuszt biztosítjA.

Felhasznált ásványok:
- crazy achát: 8 mm
- akvaaura: 8 mm

- akvamarin: 6 mm