Erőt adó, tiszta ásványokból készült ékszerek!

Kérdésed van? Várom hívásod! +36306683582

RUBELLIT

2termék 12
A rubellit a turmalin egyik változata, amit az egyik legerősebb gyógyító ásványként tartanak számon. Ezt a sötétvörös változatot leginkább a női daganatos betegségek esetén ajánlják (pl. melldaganat, petefészek-daganat, stb), nem csak megelőzésre, hanem akkor is jól jöhet, amikor már baj van. 2012-ben én is megvívtam a magam harcát a mellrákkal, és magam is már évek óta hordok egy rubellit karkötőt. Természetesen nem szabad azt hinni, hogy egy karkötő majd megvéd, vagy kigyógyít ebből a rettegett betegségből, de én teljesen biztos vagyok benne, hogy a hagyományos orvosi kezelések és terápiák mellett nagyon sokat segítettek a meditációk és az ásványok abban, hogy ebből a nagy harcból én kerültem ki győztesen (és miután még most, 9 évvel később sem merem kimondani hangosan, hogy meggyógyultam, nehogy elkiabáljam, ezért hozzáteszem, hogy remélem, hogy nem lesz második menet).
A rubellit hatását rózsakvarccal és hegyikristállyal erősítettem tovább, így egy igazán ütős hatású, női védelmező kombináció állt össze ebben a karkötőben.


Felhasznált ásványok:
- rubellit, rózsakvarc: 8 mm
- hegyikristály tárcsa (csiszolt): 6 mm

Fűzés módja: erős, rugalmas ékszerdamil
Fém részek: nikkelmentes, nem nemesfém alapú ötvözet.

Méretgarancia: ha a lenti segítség ellenére nem volt megfelelő a méret, garanciálisan cseréljük!
14 napos pénzvisszafizetési vagy cseregarancia: ha megkaptad a csomagot, és meggondoltad magad, de a termék csomagolása még sértetlen, visszaküldheted, és visszautljuk az árát, vagy ha úgy szeretnéd, cseréljük a terméket (a postázás költsége téged terhel).

5 990 Ft
Nincs raktáron

A rubellit a legerősebb ásványok egyike, melyet a kristálygyógyászok a daganatos betegségek megelőzésére vagy a betegségek lehetséges okainak megszüntetésére javasolnak, mert erős sejtregeneráló hatású. Természetesen, mint mindig, ebben az esetben is igaz, hogy a pink turmalin viselése nem helyettesítheti az orvosi kezeléseket, hanem azok kiegészítésére javasolt. (Amikor a saját harcomat kellett megvívnom a rákkal, én magam is elfogadtam minden kezelést, beavatkozást, amit az onkológusom és a sebész javasolt, de úgy érzem, hogy azok az alternatív módszerek, amelyeket alkalmaztam, legalább annyit tettek hozzá a gyógyulásomhoz, mint a modern orvostudomány.)

A rubellit ezen kívül a szívcsakra és az életöröm köve, arra buzdít, hogy éld meg minél intenzívebben a életet, lovagold meg a hullámokat, de ha kell, akkor nézz szembe a nehézségekkel is. Bölcsességet és bátorságot kölcsönöz, segít abban, hogy kiállj a nézeteid mellett bármilyen területen.


Felhasznált ásványok:
- rubellit pebble: kb. 6 mm

Fűzés módja: erős, rugalmas ékszerdamil
Fém részek: nikkelmentes, nem nemesfém alapú ötvözet.

Méretgarancia: ha a lenti segítség ellenére nem volt megfelelő a méret, garanciálisan cseréljük!
14 napos pénzvisszafizetési vagy cseregarancia: ha megkaptad a csomagot, és meggondoltad magad, de a termék csomagolása még sértetlen, visszaküldheted, és visszautljuk az árát, vagy ha úgy szeretnéd, cseréljük a terméket (a postázás költsége téged terhel).

3 990 Ft
2termék 12