Erőt adó, tiszta ásványokból készült ékszerek!

Kérdésed van? Várom hívásod! +36306683582

Ametiszt

Az AMETISZT gyengéd rezgései minden félelmét, stresszét és haragját feloldják, tehát segít eljutni a nyugalom és a béke állapotába. Mélyíti a koncentrációt és a figyelmet,
ezért a meditáció sokkal hatékonyabb általa. A párkapcsolatok is erősíthetők az AMETISZTtel, mivel erősíti a szerelmet és az önzetlenséget.
Harmonizálja, stabilizálja a szerelmi életet, egységet kovácsol a kapcsolatban. Mindezek mellett segít megérteni a spirituális világot is, közvetíti a felsőbb erők támogatását.

14termék 114

Tölts újra lelkileg – bárhol, bármikor

Aki jártas az agykontrollban, annak ismerős az "ideális pihenőhely" kifejezés, ami tulajdonképpen egy olyan képzeletbeli, vagy éppen valóságos hely, ahol már valamikor jártál, ahová - bármilyen is legyen a hangulatod , a lelkivilágod, mennyire probléma is vegyen körbe - úgy tudsz gondolatban elvonulni, hogy minden körülmények között meg tudsz nyugodni. Az ilyen helyből áradó nyugalmat és harmóniát tudod ezzel a karkötővel belevarázsolni a hétköznapjaidba, mert ennek a három ásványnak a kombinációja oldja a feszült helyzetek okozta stresszt és a félelmek miatti szorongást, pont, mint amikor az ideális pihenőhelyeden, a "nyugalom kis szigetén" vagy. Támogatja a kiegyensúlyozott döntéseket,  melyekkel eredményesen tudsz előre haladni. A mindennapi életben pozitív érzelmi megerősítéseket nyújt, kiegyensúlyozza az idegrendszert, egyensúlyba kerülnek általa a gondolataid és a cselekvéseid. Ez a három ásvány a:
- karneol: segít erőt gyűjteni
- rodonit: segít magad mögött hagyni a ki tudja mióta cipelt testi-lelki terheket
- ametiszt: megteremti a nyugalmat és segít a fókuszálásban.

Felhasznált ásványok:
- ametiszt: 8 mm
- rodonit: 8 mm

- karneol: 6 mm

Fűzés módja: erős, rugalmas ékszerdamil
Fém részek: nikkelmentes, nem nemesfém alapú ötvözet.

Méretgarancia: ha a lenti segítség ellenére nem volt megfelelő a méret, garanciálisan cseréljük!
14 napos pénzvisszafizetési vagy cseregarancia: ha megkaptad a csomagot, és meggondoltad magad, de a termék csomagolása még sértetlen, visszaküldheted, és visszautaljuk az árát, vagy ha úgy szeretnéd, cseréljük a terméket (a postázás költsége téged terhel).

3 990 Ft

Az ametiszt mély, nyugtató energiája és az aura bevonat különleges fénye együtt egy lágyan ragyogó, mégis erőteljes ékszert alkot. A lila árnyalatokban megcsillanó fény mintha a lelked csendesebb, tisztább oldalát hívná elő.

Az ametiszt segít elcsendesíteni a gondolatokat, oldja a feszültséget, és támogat abban, hogy ne sodródj a külvilág zajával. Az aura hatás könnyedséget ad hozzá, mintha egy finom emlékeztető lenne arra, hogy nem kell mindent olyan komolyan venni, és csendesen segít visszahozni azt az állapotot, amikor jól vagy… csak úgy, minden különösebb ok nélkül.

Viseld, amikor szeretnél:
– lelassulni és megnyugodni,
– elengedni a stresszt és a túlgondolást,
– visszatalálni a belső békédhez.

Tudj meg még többet az ametiszt hatásairól, tisztításáról és a hozzá kapcsolódó csillagjegyekről:
Ametiszt – hatása, tisztítása, horoszkópok szerint »

Ásvány: kb. 6-8 mm-es ametiszt pebble szabálytalan kövecskék

Fűzés módja: erős, rugalmas ékszerdamil

Fém részek: nikkelmentes, nem nemesfém alapú ötvözet.

Méretgarancia: ha a lenti segítség ellenére nem volt megfelelő a méret, garanciálisan cseréljük!

14 napos pénzvisszafizetési vagy cseregarancia: ha megkaptad a csomagot, és meggondoltad magad, de a termék csomagolása még sértetlen, visszaküldheted, és visszautljuk az árát, vagy ha úgy szeretnéd, cseréljük a terméket (a postázás költsége téged terhel).

3 490 Ft

Az ametisztet évszázadok óta a spirituális fejlődés, a belső béke és a tudatosság kövének tartják. Nemcsak a külseje gyönyörű, hanem a kisugárzása is különleges: nyugtató energiát áraszt, amely csillapítja a stresszt, oldja a szorongást, és segít elengedni a negatív gondolatokat.

Ez a karkötő ideális társ lehet meditációhoz, jógához, vagy egyszerűen azokban a pillanatokban, amikor vissza szeretnél találni önmagadhoz. Segíthet tisztábban látni a helyzeteket, elmélyíti a koncentrációt, és megerősíti a belső stabilitást.
Különösen ajánlott akkor is, ha nehéz döntések előtt állsz, vagy olyan időszakot élsz, amikor szeretnél több lelki támogatást kapni.

Letisztult formájának köszönhetően szinte bármilyen öltözékhez passzol – egyszerre nőies, finom és erőt sugárzó.
Ajándéknak is tökéletes, különösen azoknak, akik keresik a lelki egyensúlyt vagy fogékonyak a spirituális világra.

Kíváncsi vagy az ametiszt további hatásaira? Itt minden fontos tudnivalót összegyűjtöttünk:
Ametiszt – hatása, tisztítása, horoszkópok szerint »

Ásvány: 8 mm ametiszt golyók 

Fűzés módja: erős, rugalmas ékszerdamil

Fém részek: nikkelmentes, nem nemesfém alapú ötvözet.

Méretgarancia: ha a lenti segítség ellenére nem volt megfelelő a méret, garanciálisan cseréljük!

14 napos pénzvisszafizetési vagy cseregarancia: ha megkaptad a csomagot, és meggondoltad magad, de a termék csomagolása még sértetlen, visszaküldheted, és visszautljuk az árát, vagy ha úgy szeretnéd, cseréljük a terméket (a postázás költsége téged terhel).

3 990 Ft

A világos ametiszt gyengéd, halvány árnyalata úgy hat, mintha maga a béke és a könnyedség öltött volna testet benne.
Ez a szabálytalan formájú gyöngyökből készült karkötő természetes és finom kisugárzásával a lelki megtisztulás és a belső béke energiáját hordozza.

Tudj meg többet az ametisztről, hatásairól és tisztításáról itt:
Ametiszt – hatása, tisztítása, horoszkópok szerint »

Ásvány: kb. 6x8-10 mm-es ametiszt pebble 

Fűzés módja: erős, rugalmas ékszerdamil

Fém részek: nikkelmentes, nem nemesfém alapú ötvözet.

Méretgarancia: ha a lenti segítség ellenére nem volt megfelelő a méret, garanciálisan cseréljük!

14 napos pénzvisszafizetési vagy cseregarancia: ha megkaptad a csomagot, és meggondoltad magad, de a termék csomagolása még sértetlen, visszaküldheted, és visszautljuk az árát, vagy ha úgy szeretnéd, cseréljük a terméket (a postázás költsége téged terhel).

3 490 Ft

Ez az egyszerű, de annál szívhez szólóbb karkötő fehér teklagyöngyökből készült, közepén egy kedves, ametisztből készült angyalkával.
A fehér szín a tisztaság, a béke és az angyali jelenlét szimbóluma, az ametiszt pedig a védelem és a lelki nyugalom köve.

Ez a karkötő arra emlékezteti viselőjét, hogy mindig van, aki vigyáz ránk – akkor is, ha nem látjuk.
Ajándéknak is csodás választás lehet egy barátnak, családtagnak vagy önmagadnak, ha szeretnél egy kis fényt és szeretetet vinni a mindennapokba.

Ha érdekel, mit mondanak az ametisztről, kattints ide:
Ametiszt – hatása, tisztítása, horoszkópok szerint »

A karkötő 8 mm-es üveg teklagyöngyökből készült. A védőangyal medál 8 mm-es metiszt gyöngyből készült.

1 990 Ft

Ez a kedves karkötő fekete színű teklagyöngyökből készült, középen egy bájos ametiszt angyalkával.
Egyszerű, mégis szívet melengető darab – tökéletes választás lehet saját magadnak vagy ajándékként, ha szeretnél valakinek védelmet, lelki támogatást és pozitív energiát ajándékozni.

Az ametiszt angyalka a nyugalom, a spirituális védelem, a megnyugvás és az intuíció szimbóluma. A karkötőt viselve mindig érezni fogod, hogy sosem vagy egyedül – még a legnehezebb pillanatokban sem.

Tudj meg többet az ametisztről itt:
Ametiszt – hatása, tisztítása, horoszkópok szerint »

A karkötő 8 mm-es üveg teklagyöngyökből készült. 

A védőangyal medál 8 mm-es ametiszt gyöngyből készült. 

1 990 Ft

Az ametiszt a spiritualitás, a belső béke és a magasabb tudatosság köve. Azt tartják róla, hogy segít az elmélyülésben, a meditációban, és abban is, hogy jobban ráláss az utadra – akár egy asztrális utazásban, akár egy átlagos hétköznapon.

Tökéletes választás, ha egyszerű, mégis mély jelentésű ékszert keresel, amit mindig viselhetsz – önmagadért.

Tudj meg még többet az ametiszt erejéről, kattints ide:
Ametiszt – hatása, tisztítása, horoszkópok szerint »

1 990 Ft

Ez a gyönyörű karkötő apró, szabálytalan formájú ametiszt pebble kövecskékből készült – pont ettől lesz igazán különleges, mégis természetes. Harmonikus, de nem mértani pontossággal tökéletes, éppen olyan, mint a lelki folyamataink: egy kicsit kuszák, néha szögletesek, összességükben mégis gyönyörűek.

Az ametisztet évszázadok óta a belső béke és nyugalom kövének tartják.
• Segíthet elengedni a feszültséget,
• csillapíthatja a szorongást és az érzelmi viharokat,
• segít csendben maradni – befelé figyelni.

Ez a karkötő kiváló választás, ha nehezen tudsz kikapcsolni, vagy csak szeretnél egy nyugalmat árasztó kis emlékeztetőt magaddal vinni a hétköznapok forgatagába.

Tudj meg még többet az ametiszt hatásairól, tisztításáról és a hozzá kapcsolódó csillagjegyekről:
Ametiszt – hatása, tisztítása, horoszkópok szerint »

Ásvány: kb. 6x8-10 mm-es sötét ametiszt pebble szabálytalan kövecskék

Fűzés módja: erős, rugalmas ékszerdamil

Fém részek: nikkelmentes, nem nemesfém alapú ötvözet.

Méretgarancia: ha a lenti segítség ellenére nem volt megfelelő a méret, garanciálisan cseréljük!

14 napos pénzvisszafizetési vagy cseregarancia: ha megkaptad a csomagot, és meggondoltad magad, de a termék csomagolása még sértetlen, visszaküldheted, és visszautljuk az árát, vagy ha úgy szeretnéd, cseréljük a terméket (a postázás költsége téged terhel).

3 490 Ft
Ha úgy érzed, hogy minden ellened fordult, lehet, hogy csak a csillagállások felelősek érte (pl. a Merkúr retrográd mozgása). Ilyenkor segíthet ez a karkötő, hiszen:
- a rózsakvarc segít a dolgok pozitív oldalát látni, segít a másik ember elfogadásában, tetteinek megértésében, és segít elfogultság nélkül átlátni a helyzeteket
- az akvamarin a víz energiáját közvetítve segít abban, hogy az életed és a dolgaid továbbra is zavartalanul és folyamatosan menjenek előre
- az ametiszt nyugalmat biztosít még a legnehezebb helyzetekben is. Valahol azt olvastam róla, hogy ér annyit mint egy közepesen erős hangulatjavító tabletta , bár én ezt nem tudom megerősíteni, mert nem élek vele. Mármint ilyen tablettával .
- a hegyikristály pedig általános védelmi hatású ásvány, és összehangolja a másik három energiáit.

Felhasznált ásványok: 

- rózsakvarc 8 mm

- roppantott hegyikristály: 8 mm

- ametiszt: 8 mm

- akvamarin: 8 mm

Fűzés módja: erős, rugalmas ékszerdamil
Fém részek: nikkelmentes, nem nemesfém alapú ötvözet.

Méretgarancia: ha a lenti segítség ellenére nem volt megfelelő a méret, garanciálisan cseréljük!
14 napos pénzvisszafizetési vagy cseregarancia: ha megkaptad a csomagot, és meggondoltad magad, de a termék csomagolása még sértetlen, visszaküldheted, és visszautljuk az árát, vagy ha úgy szeretnéd, cseréljük a terméket (a postázás költsége téged terhel).

3 990 Ft

Nem értem, miért mondják a férfiak, hogy bonyolultak a nők…. Szerintem nagyon egyszerű a lelkünk. Csak alkalmazkodunk. Van, amikor másokhoz, van, amikor az adott helyzethez, van, amikor az épp aktuális hangulatunkhoz. Aztán van olyan is, hogy kifelé nevetünk, de a lelkünk sír. De ezt sem mondanám bonyolultnak :). Van, amikor egy kis pátyolgatásra vágyunk, és szeretnénk egy erős férfit tudni magunk mögött. De van, amikor átvesszük az irányítást, és a végzet asszonyát játsszuk. Ez is igazán jól áll nekünk :). És egy pillanat alatt átmegyünk Anyába, ha felsír a másik szobában a gyerek… De úgy gondolom, akármelyik oldalunkat is mutatjuk éppen a világnak, mindig csak egyre vágyunk: szeretetre. Ennek a gyönyörű karkötőnek a nőiséget erősíti ásványai minden szituációban erőt adnak a lelkünknek, legyen előtérben bármelyik énünk. 

Felhasznált ásványok: 

- ametiszt (lila): 8 mm

- rózsakvarc (rózsaszín): 8 mm

- angyal aura (színjátszós): 8 mm

Fűzés módja: erős, rugalmas ékszerdamil
Fém részek: nikkelmentes, nem nemesfém alapú ötvözet.

Méretgarancia: ha a lenti segítség ellenére nem volt megfelelő a méret, garanciálisan cseréljük!
14 napos pénzvisszafizetési vagy cseregarancia: ha megkaptad a csomagot, és meggondoltad magad, de a termék csomagolása még sértetlen, visszaküldheted, és visszautljuk az árát, vagy ha úgy szeretnéd, cseréljük a terméket (a postázás költsége téged terhel).

3 990 Ft

Néha nincs is szükség másra, csak néhány csendes percre. Egy nyugodt pillanatra, amikor minden a helyére kerül – benned és körülötted.
Ez a letisztult karkötő fehér teklagyöngyökből készült, középen három szimmetrikusan elhelyezett ametiszttel – mintha három mély lélegzetet vennél egy fárasztó nap végén.

Az ametiszt finom, spirituális energiája segíthet megteremteni a belső csendet, elcsendesíti az elmét, és közelebb hoz az intuitív énedhez. A fehér gyöngyök a tisztaság és az egyensúly szimbólumai, így együtt valódi lelki harmóniát sugároznak.

Tökéletes választás meditációhoz, relaxációhoz, vagy egyszerűen csak akkor, ha szeretnél egy kis békét csempészni a napodba.

Szeretnél többet tudni az ametisztről? Kattints ide:
Ametiszt – hatása, tisztítása, horoszkópok szerint »

2 190 Ft
Ismered azt az érzést, amikor egy kimerítő nap után nem vágysz semmi másra esténként, csak hogy hazaérve hátradőlj, és élvezd a csendet és a pár percnyi nyugalmat..... , de nem sikerül, mert az élet otthon egy pillanatra sem áll meg? A vacsora nem készül el magától, a mosást el kell indítani , de még a gyerek sem fürdik meg első szóra , és lehet, hogy a kutyát is neked kell elvinned sétálni, mielőtt végleg véget érnek a napi tennivalók? Amikor úgy érzed, hogy a feladatok tengerében csak magadra nincs időd? Az ametiszt ebben a helyzetben fog segítséget nyújtani: gyengéd rezgései kisimítják az idegeidet, oldják a feszültséget, pihentetőbbé varázsolják azt a kis időt, ami jut neked a napból. Békét, harmóniát, tudatosságot visz majd a napjaidba, céltudatosabb leszel, így még az is lehet, hogy sikerül jobban beosztani az idődet a későbbiekben. Bár nem egy védelmező ásvány, a lelkedet mégiscsak védi, szinte egy oltalmazó energiamezőt vetít köréd. Halványlila levendulajádét fűztem még hozzá, lila színe tovább erősíti a nyugalmat, a koronacsakrához kapcsolódva pedig a káosz ellenére is tudsz majd a jelenben éln.
A harmadik ásványként pedig hegyikristályt használtam, hogy még erősebb legyen a lila ásványok hatása.

Felhasznált ásványok: 

- ametiszt: 8 mm

- levendulalila színezett jáde: 8 mm

- hegyikristály: 8 mm

Fűzés módja: erős, rugalmas ékszerdamil
Fém részek: nikkelmentes, nem nemesfém alapú ötvözet.

Méretgarancia: ha a lenti segítség ellenére nem volt megfelelő a méret, garanciálisan cseréljük!
14 napos pénzvisszafizetési vagy cseregarancia: ha megkaptad a csomagot, és meggondoltad magad, de a termék csomagolása még sértetlen, visszaküldheted, és visszautljuk az árát, vagy ha úgy szeretnéd, cseréljük a terméket (a postázás költsége téged terhel).

3 990 Ft

Ametiszt-rózsakvarc-holdkő: erre a három ásványra minden nőnek szüksége van, mert egyensúlyba hozzák a női testet-lelket, erősítik a gyengeségeinket és ellensúlyozzák az esetleges hibáinkat (bár ilyenek talán nincsenek is :D).

Az ametiszt tisztítja a körülöttünk lévő energiákat, és blokkolja a negativitást, a rózsakvarc a szeretet rezgéseit közvetíti, a holdkő pedig a változásokhoz kapcsolódó pozitív energiákat erősíti fel. Nagy hasznunkra válhatnak nőgyógyászati problémáknál, műtéteknél is, mert közvetlenül a női szervekre hatnak.

Felhasznált ásványok:

- rózsakvarc: 8 mm

- ametiszt: 8 mm

- holdkő: 8 mm

Fűzés módja: erős, rugalmas ékszerdamil

Fém részek: nikkelmentes, nem nemesfém alapú ötvözet.

Méretgarancia: ha a lenti segítség ellenére nem volt megfelelő a méret, garanciálisan cseréljük!

14 napos pénzvisszafizetési vagy cseregarancia: ha megkaptad a csomagot, és meggondoltad magad, de a termék csomagolása még sértetlen, visszaküldheted, és visszautaljuk az árát, vagy ha úgy szeretnéd, cseréljük a terméket (a postázás költsége téged terhel).

5 990 Ft

Van, amikor nem kell túl sok csillogás – csak egy kis lágyság, egy kis béke, egy kis “énidő”. A Viola karkötő ilyen napokra született. A fehér teklagyöngyök nőies finomságát a lila ametiszt csendes, nyugtató ereje egészíti ki. Ez a karkötő egyszerre visszafogott és mégis különleges: mint egy halk mosoly, amit csak az vesz észre, akinek szól. :)

Ha szeretnél egy olyan ékszert, ami nem kiabál, mégis beszél helyetted – ez a darab neked készült. Viseld, amikor harmóniára vágysz, vagy csak egyszerűen jól szeretnéd érezni magad a bőrödben.

Ásvány:4 db 8mm ametiszt, (a karkötő hátsó része fehér teklagyöngy)

Teklagyöngy mérete: 8 mm

2 990 Ft
14termék 114